Joseph McElderry az angol X-factor tehetségkutatóban tűnt fel 2009-ben és meg is nyerte!
Joseph McElderry az angliai South Shields-ből érkezett. 2007-ben már megjelent az előválogatón, de túl fiatalnak érezte magát a versenyhez, így távozott. 2009-ben Manchesterben Luther Vandross "Dance With My Father" című dalával ismét megjelent a válogatáson. A döntők második hetében miután elénekelte Whitney Houston "Where Do Broken Hearts Go" című szerzeményét, Simon Cowell dicsérte mely szerint előadása "tökéletes volt minden hangra nézve". A harmadik héten Cowell azt mondta: "Bele kell törődnöm veled kapcsolatban. Bármit kapsz, te mindig felnősz a kihíváshoz." A negyedik adás után Walsh úgy gondolta, hogy Joe ott lesz a finalisták között.
A karácsonyi kislemezlistán nem tudott az első helyen végezni, az újévit azonban magasan megnyerte.
Joseph McElderry – The Climb
Az újévi brit kislemezlistán Joe McElderry dala, az X Factor döntőjében énekelt The Climb című feldolgozás végzett az első helyen. A karácsonyi elsőségről a Rage Against The Machine elleni versenyben lemaradó számot az elmúlt egy hétben 196 ezren töltötték le, s miután a Killing In The Name vásárlásával a karácsonyi első hely megszerzése után teljesen leálltak az emberek, McElderry magasan az első helyen végzett a heti listán.
A The Climb eddig összesen 650 ezer példányban fogyott el az elmúlt két hétben, és esélye van arra is, hogy bekerüljön az év legtöbb példányban eladott öt kislemeze közé (jelenleg a La Roux In For The Kill című száma állt az ötödik helyen, 660 ezer eladott kislemezzel).