Leona Lewis, a brit X-Faktor harmadik szériájának győztese, aki debütáló nagylemezéből azóta hétmillió példányt adott el, s első angolként felkerült az amerikai Billboard listájának élére. Leona ma már fogalom a nemzetközi zenei világban, pedig ő is úgy kezdte, ahogy bármelyik, magában tehetséget érző honfitársunk kezdheti az RTL Klubon ősszel induló X-Faktorban.
Leona Lewis a brit pop és R&B friss felfedezettje, de fiatal kora ellenére már számos díjat és zenei elismerést söpört be. Bár a zene már fiatal kora óta a vérében van, karrierje csak 2006-ban indult be, mikor megnyerte a jelenleg futó legnépszerűbb brit tehetségkutató versenyt a The X Factor-t. Azóta megjelent Spirit című nagylemeze és több maxija is, népszerűsége pedig meredeken emelkedik a szigetországban és nemzetközileg egyaránt.
Leona Lewis – Happy – Live Results 5
X-Faktor számokban
Az eredeti brit változat 2004-ben indult, a 6. széria döntője tavaly december 21-én volt. Az első évadban 50 ezer jelentkező volt, legutóbb 182 ezer. Az első adásokat átlagosan 6,9 millióan nézték esténként, míg ez a nézettség a tavalyi szériára elérte az átlagosan 13,1 milliót. Az X-Factort több ország csatornái is átvették, többek közt Dániában, Hollandiában, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, Kolumbiában és Indiában is volt válogatás.
Leona első debütáló dala egy Kelly Clarkson-feldolgozás, amely a Moment like this címet viseli. 2006. december 20-án jelent meg és világrekordot döntött, ugyanis a digitális megjelenés után fél órával már 50 000-en töltötték le. A legkelendőbb dal címet szerezte meg 2006-ban az Egyesült Királyságban, és további négy hétig volt a szigetország toplistájának élén, míg Írországban hat hétig vezette a listát.
Leona Lewis – A Moment Like This
Teljes név: Leona Louise Lewis
Született: 1985. április 3.
Weboldal: http://www.leonalewismusic.co.uk
Albumok: 2007: Spirit – 2009: Echo