Geszti mind zenei alkotásaival, mind szinkronszerepeivel a hazai zenei élet meghatározó alakjává vált az elmúlt évek során. Első emlékezetes alakításai Mézga Aladár és Lúdas Matyi szinkronhangjai voltak, a mai gyerekek pedig a Jégkorszak-trilógia Sidjeként és a 2005-ben készült Pál utcai fiúk filmfeldolgozás mesélőjeként ismerhették meg a hangját. Az ötödik elem rajongók is szívükbe zárták nagyszerű alakítását mint Ruby Rhod, azaz Chris Trucker magyar hangja.
Televíziós karrierjét a Rockstúdió, majd az Ász című tehetség kutató ifjúsági műsor vezetésével kezdte 1989-ben, és 1992-ben folytatta a Megáll az ész elnevezésű produkcióban. 1990-től 1995-ig a Danubius Rádió zenei programjainak műsorvezetője.
1993-ban és 1994-ben a MAHASZ Arany Zsiráf díját, 1994-ben a Magyar Televízió nívódíját nyerte el. 1994-ben Huszka Jenő-díjat, 1995-ben Déri János-díjat kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével 2005-ben tüntették ki.
Házas (felesége Ditz Edit), egy leánygyermek, Sára Lujza boldog édesapja.
Olvasd el ezt is:






MICSODA BUNDA!MENNNYIT FIZETETT JANICSÁK A LÁNYÁÉRT????
EZ VICC , ETTŐL A TYÚKTÓL 100 JOBBAK A TÖBBIEK!ÉS A NYÁRI LÁNYOKRÓL NE IS BESZÉLJÜNK!!MODOROS , BEKÉPZELT LIBÁK!!!!
Kedves Geszti Péter! Ez egyszer nagyon eltévesztette! A mentori döntésében igen nagyot hibázott azzal, hogy a kis fogszabályzóst bejuttatta, a Jennifert, pedig nem. A Dóri sem éri el a Jennifer szintjét, A Veca az nagyon rendben van. Nagyon téves indoklással döntött! Meglepő, hogy eddig nagyon profin véleményezte a versenyzőket, M. Miklós is szuper tehetségnek ismerte el a válogatáson. Keresztes Ildikó is azt mondta, a popszakma 90%-a szeretne így énekelni. A Vecával harcban dönthették volna el, ki a jobb…
Ezt nagyon elszúrta! Klári Dél-Dunántúl
Dorka ezzel a különlegesen szép dallal aratna: Bjork – I’ve seen it all (Dancer in the Dark)
Tisztelt X-Faktor zsüri !
Elfogadhatatlan az a tény hogy énekes tehetségkutató döntöjébe
bejuthat olyan elöadó aki minden alkalommal hamisan énekel.
Milyen szempontok marginalizálnak ilyen alapvetö követelményt ?
Teljesen érthetetlen volt a zsüri 2 tagjának döntése, akik a hamis
hangot nem tartották kizáró oknak.
Kedves Geszti Péter! A mentori döntésében nagyot tévedett azzal hogy Wolf Katit hazakűldte! A boritékban előre meg van irva minden ! AZ X-faktor semmit sem ér Kati nélkűl! Sokkal gyengébb előadók voltak akik párbajra kellett volna menjenek !Erdélyből irók , ezzel a döntésével minden szimpátiáját elveszitette!! ÜDV. HILDA!
Kedves Geszti úr!
Talán nem minden sorom fog tetszeni önnek, talán egy sem.
De az életben nem tetszhet mindenkinek minden, mert ha így indulunk neki, semmi se lenne valósággá, csak ábránd maradna.
Kezdjük mindjárt a sűrűjében. Nagyot csalódtam, csalódtunk önben.
Sokkalta gerincesebbnek, tökösebbnek és korrektebbnek ismertük egészen eddig.
Ugye tudja, miről beszélek?
Igen, a legutóbbi X-Faktor adásról.
Nem mondom végig, amit úgyis tud, máris a legvégéhez ugranék: a szavazáshoz.
Párbajoztak Wolf Kati és Takács Nikolas.
Az első eset, hogy Malek Miklós felvállalta a véleményét, ő Takács Nikolas-t küldte volna haza.
Pedig nem az ő védence. Ennyi erővel simán mondhatta volna Katit is.
Feró még fel is hívta a figyelmét, hogy jusson eszébe, túlnyomó mértékben a tinilányok szavaznak, ergo minden tehetsége szemmel tartása nélkül, Nikolas-ra.
Ez ugyebár részrehajlás részükről.
Önnek ki kellett volna mondani bátran, tökösen, hogy Nikolasnak kell mennie.
Miért? Mert már másodszorra áll párbaj előtt, Kati pedig első alkalommal.
Igen, nyilván nem akarta, hogy a közönség és a tévénézők köpködjenek önre a döntés miatt.
Inkább a halálba küld egy ártatlant, és behúzza fülét farkát, csak ne szólja meg a közönség, és ne essen csorba a hírnevén. Képzelje el azt a virtuális szituációt, hogy ön egy bíró szerepét tölti be a középkorban, és a szaván múlik egy emberélet. És noha tudja, hogy az az ember ártatlan, hagyja, hogy a hóhér a nyakába rakja a kötelet és fellógassák, csakis azért, mert nincs annyi mersze, hogy kimondja a valódi véleményét, ami által fair és korrekt lenne.
Ön egy gyáva, beszari alak, akinek semmi keresnivalója a bírói székben.
A másik, hogy egyáltalán nem is lenne szabad a nézők szavazataira adni, és egy boríték döntsön.
Ha döntetlen, akkor addig kellene énekeltetni a két párbajozót, amíg az egyik nagyságrenddel megállapítható, hogy gyengébb. Vagy bent hagyni mindkettejüket.
Jó, nyilván nem ön szabja a műsor struktúráját. EZért nem is hibáztatható.
De amit művelnek az bűn, és akár lehetne büntethető is, ha nagyon előkapargatnánk a paragrafusokat. Még az is bűnös, aki részt vesz a bűnben vagy szabad kezet nyújt hozzá.
Ön nem ilyen volt.
Nyilván már késő mindent visszacsinálni. Ellenben ha önben egy pici láng is pislákol legbelül, és korrekt, egyenes, gerinces embernek érzi magát, akkor így utólag is fel kellene szólalnia, és nyíltan felvállalnia, hogy gyávaságból nyittatta ki a borítékot, és hogy Nikolas az, akinek mennie kellett volna. Kati ugyan már nem jöhet vissza, de az lenne fair mindenki részéről, ha kitennék Takács Nikolast, mert ön csalt.
Persze ki vagyok én, hogy felelősségre vonjam? Hát egy senki önhöz képest. Egy középmódú cégvezető, aki minden ismeretség nélkül éli a hétköznapok szürkeségét és keményen küzd a nehézségeivel. Ha nem ezt tenném, és nem korrekt, gerinces módon, már rég letaszítottak volna a vetélytársak.
És hát amúgy ki vagyok én – nos egy néző a millióból.
Talán a lelkiismerete, ha van önnek olyan. Keresse meg, ott lesz az valahol a legmélyén.
Közvetlen a gyávaság alatt.
Szóval ha nem teszi meg, nem áll ki egy nőért, egy tehetségért, akit ártatlanul ejtett ki a gyávaságával, örökre bánni fogja, hogy elmulasztotta ezt a lehetőséget.
És nyilván nem élhetek semmilyen retorzióval, sem jogom, sem címem, sem erkölcsi magatartásom nincs hozzá. Ellenben amit megtehetek, és meg is teszek, az az, hogy önt örökre gyávának és gerinctelennek fogjuk tartani, én és a közeli ismerőseim. Mindenkinek el fogom mesélni évek múlva is, hogy hogyan rontott el egy életpályát. Továbbá minden erőfeszítésemmel bojkottálni fogom az összes önhöz fűződő kiadványt, legyen az audiolemez, vagy könyv, vagy egyéb média.
És nem csak én egyedül, hanem a családom, a gyerekeim is ezt fogják hallani tőlem, és továbbadni évtizedeken keresztül.
Szóval még egyszer: amennyiben érez magában elég lelkiismeretfurdalást, kellően gerincesnek tartja magát, és kiköszörülné a csorbát, tegye meg, álljon ki az igazi véleményért, és legyen fair. Ha Katinak elsőre mennie kellett, ilyen csodás, egyedi és utánozhatatlan dallamos hangjával együtt, akkor Nikolas-nak sincs semmi keresnivalója bent kétszer annyi párbajozásért.
Fontolja meg szavaimat.
Üdvözlettel: Karácsony Zoltán, „A” néző
Kedves Geszti Péter! Nagyon okosan döntött, hogy a nézőkre hagyta a végső választást. Nem tehetett mást. Egy ilyen helyzetben, amikor két ekkora tehetség áll Ön előtt, nem engedhette meg magának, hogy egyedül döntsön. A közönség a szavazataival fizeti a műsort. Így a közönségé a döntés joga! Más lenne a helyzet, ha pl. Király L. Norbiról lett volna szó, mivel nincs hangja.
Nagyon nem értek egyet az előttem szólóval! Én nagyon szeretem Wolf Katit, de Nikolasnak drukkolok. Ha nem így döntött volna, akkor a nézők akarata ellen döntött volna (amit nem lehetett tudni). Ez nem lett volna megengedhető, két ilyen kaliberű énekessel szemben.
Üdvözlettel
Nem nagyon akarok rossz velemenyt irni, de szerintem koztudott, hogy Vastag Csaba korabban volt fellepo a tv2 csatornanal, szoval mar sztar volt. Ezert nem jut el az agyamig, hogy mit keres itt. A masik dolog Nicolas elismert enek tanar Budapesten es sajat videoklipjei vannak. MIT KERSNEK ITT? Nem errol szol vagy kell szolnia az X Faktornak.
szia ha van szeretod akor mar szereted otet de akartalak szeretni
szia teleg szeretlek igazan lapadi vagyok es nem sokara magyarolszagon leszek es hogy tud nagyon szeretlek szivebol szia