ifj. Malek Miklós mentor9 hozzászólás

Írta Admin
Publikálva 2010, júl 16

A zenészcsaládból származó ifj. Malek Miklós már 12 éves korában elkezdett zenét szerezni olyan, a Magyar Televízióban futó műsorokhoz, amelyekben gyermekszínészként szerepelt. Abban az időben, amikor a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és az akadémia padjait koptatta, sokat dolgozott az iskola falain kívül is mint énekes, hangszerelő, hangmérnök, színházi zongorista, zenei producer. Malek Miklós és Toldy Mária gyermekeként Miklós nemcsak a Konzervatóriumot, a Zeneakadémiát is elvégezte.

ifj. Malek Miklós mentor

Miután Jennifer Lopez Love Don’t Cost A Thing című slágerében nagy sikerrel működött közre, nekivágott az Egyesült Államok meghódításának, és ma igazi nemzetközi szuperprodukciók alkotója és stábtagja. A világ számos pontján járt már, ahol olyan sztárokkal dolgozott, mint Tarkan (Törökország), Hiromi Go (Japán), Khalil Fong (Hong-Kong), Coco Lee (Kína), Elva Hsiao (Taiwan). Persze a magyar zeneéletet sem hanyagolta el: Zséda, Lola, Csonka András, a Hip Hop Boyz és a Cotton Club Singers lemezein közreműködött, sőt a Macskafogó 2 főcímdalát is ő énekelte.

Olvasd el ezt is:

Reklám

9 hozzászólás

  1. Eszty12 said on 2010. november 2. kedd - 15:15

    Jóó kis oldal! szerintem Malek Miklós a legjobb mentor, és egyben a legcukibb is…jah és a legjobb hangúú! :) ennyii (L)

  2. Orchid said on 2010. november 6. szombat - 23:46

    Tisztelt X-Faktor zsüri !

    Elfogadhatatlan az a tény hogy énekes tehetségkutató döntöjébe
    bejuthat olyan elöadó aki minden alkalommal hamisan énekel.
    Milyen szempontok marginalizálnak ilyen alapvetö követelményt ?
    Teljesen érthetetlen volt a zsüri 2 tagjának döntése, akik a hamis
    hangot nem tartották kizáró oknak.

  3. nana said on 2010. november 7. vasárnap - 08:47

    Malek Miklós, a legjobb szakember és a legrosszabb színész. Tételesen megindokolta miért és kinek kellene elhagyni a műsort, ezt követően nem merte felvállalni a döntést. A sportszerűtlenség áldozata lett a párbajban egyértelműen jobban teljesítő versenyző. Sajnálom, hogy nem létezik tiszta verseny, sajnálom, hogy a neki kellett ezt eljátszania.

  4. Egy volt X-Faktor rajongó said on 2010. november 7. vasárnap - 08:49

    Az általam komolyabbnak tartott X-Faktor a tegnapi döntéssel
    lesüllyedt a Tv2 Megasztárral meghonosított bulvár mélységeibe.
    Mi kell egy tv csatornának ? Nézettség !! Mire van ehhez szükség ?
    Pl.: a szereplö magánéletében vájkálásra (lásd Megasztár Kállay Saunders hírbehozása … ), vagy kiskutya (az itt most nincs), vagy szoptatós cuki kismama félvér kisbabával (megejtö volt látni.) Az énekhang minösége huszadrangú ?
    Gondolom, a zsüritagoknak a csatorna bizonyos
    általános (nézettségjavító) instrukcióit be kell tartsák,
    de ha ezt meggyözödésük ellenében megteszik, ezzel jobb esetben a zenei hozzáértésüket kérdöjelezik meg…

    Számomra a Tv2 már nézhetetlen csatorna, de az ilyen átlátszó húzások után már az Rtlklub is kezd az lenni.

    Szóval, a tv elé ülve az X-Faktort szórakoztató bulvár, vagy tehetségkutató müsorként nézzem ??? (ha egyáltalán akarom ezután nézni)

  5. Turai Júlia said on 2010. november 7. vasárnap - 21:23

    Kedves M. Miklósnak: rejtély, hogy ‘white’ füledet és ‘kos’ őszinteségedet minek áldozhattad be a november 6-i párbajban? Választ nem bánok a turaijulia42@freemail.hu címre, kösz, X.Y.

  6. Zsike said on 2010. november 9. kedd - 16:47

    ifj.Malek Miklós figyelmébe szeretnék egy mezőtúri nagyon szép hangú, tehetséges lányt figyelmébe ajánlani, mivel a róla szóló cikkek között az is szerepel, hogy “kutyából is énekest csinál”. Bár ezt elég fura kifejezésnek tartom. Énektanár foglalkozik vele évek óta, de eddig még kisebb sikereket ért el. Nagyon jó lenne, ha egyszer meghallgatná, nagyon szépen kérem. Semmi kötődésem nincs a lányhoz, csak fáj a szívem, hogy egy ilyen hang nem érvényesülhet. Ezért nagyon szépen kérem, továbbítsák részére e kérést, és ha lehetséges, válaszoljon, van-e rá lehetőség, mármint a meghallgatásra.
    Előre is nagyon köszönöm, ha reagál. Az e-mail címére szerettem volna írni, de nem találtam meg. Idős tisztelője: Erzsi

  7. Morningka said on 2010. november 12. péntek - 13:21

    Imádom Malek Miklóst!ilyen emberekről kell példát venni és tanulni h kell karriert csinálni:-)mellesleg szerintem egy csupa szív ember aki segít mindenkinek akiben egy kis tehetséget is lát .Nagyon jó a műsor de ő az aki igazán meg színesíti azt. Remélem még sok munkásságáról fogunk hallani és büszkék lehetünk majd rá!!!Persze az sem utolsó szempont hogy iszonyatosan dögös pasi és olyan kiállása van amiről néhány férfi csak álmodhat.Mindig lesznek olyan emberek akiknek valami oknál fogva nem tetszik ez meg az,s kit érdekel!nem akarom lehurrogni a másik csatorna énekeseit de az x -factor tehetségei sokkal színesebbek és komolyabb hanggal rendelkező egyének. Persze én sem értek egyet a magánéletbe való tarkállással de hát mi kell a közönségnek ha nem ez Magyarország népét a pletykák éltetik olyan sivár lenne ezek nélkül az élet!haha……..

  8. Németh Patrícia said on 2011. március 24. csütörtök - 21:59

    Segítséget szeretnék kérni!!!!!!!!!!!!!!!!! 2-nappal később jelentkeztem a csillag születik műsorába. nagyon kiborultam.12-éves vagyok, nagyon készültem. Kérem önöket hívjanak be a csillag születik műsorába Tisztelettel egy szomorú kislány Patrícia Kozármislenyből.

  9. Spike60 said on 2011. december 10. szombat - 21:31

    Kedves Miklós! A tavalyi X-faktorban több olyan szám is volt, ami megfogott, és a mai napig szívesen hallgatom. Előadók, akik magukkal ragadtak…..idén viszont eddig egy ilyen szám se volt, amikor azt érzem, hogy ezt érdemes volt megélni….és én tavaly óta nem változtam…..

Szólj hozzá!