„Mérhetetlenül sajnálom a bácsit, akinek eltört a lába,és remélem, teljesen felépül majd. Igazából nem találok szavakat. Erre nincs mentség. Számtalanszor mondta nekem mindig mindenki, Ancsika, anyukám, a barátaim…Mindenki felé lelkiismeret-furdalással vagyok. Én voltam a hülye” – nyilatkozta Stohl

Stohl András vallomása a balesetről!
A műsorvezető kitért arra is, milyen következményekkel jár számára ez a baleset. Elmondása szerint teljesen jogosan tépik szét. „Nemcsak a bácsi lábát sikerült kettétörnöm, hanem a saját életem. Nyilvánvaló, hogy az X-Faktort nem vezethetem. Ezzel a mentalitással, amit én most képviselek, nem fér bele, hogy fiatal tehetségeket oktatgassak, vagy jópofásodjak. Azt, hogy az egyéb színészi munkáimat mennyire tudom tovább végezni. Úgy tudom, hogy a Nemzeti Színházban számítanak rám továbbra is. De azért itt, azt hiszem, hogy ez egy nagyon nagy pofon lesz” – nyilatkozta Stohl András, aki ismételt bocsánatkérés mellett ismerte be, hogy ittasan vezetett.
Olvasd el ezt is:




